A tűzihorganyzás
A tűzihorganyzás során a megfelelően megtisztított acélszerkezetet (alapfémet) folyékony cinkbe(horganyba) mártják. A horganyfürdőben töltött idő alatt a magas hőmérséklet (435–450 ° C) hatására a horgany az alapfém felületébe diffundál, azzal összeötvöződik és a felületére rakódik. Minél több időt tölt az alapfém a horganyfürdőben, annál vastagabb horganybevonat keletkezik rajta. A tűzihorganyzott acélszerkezetek évtizedeken keresztül ellenállnak a korróziónak, amelynek bizonyítékai az évtizedekkel ezelőtt lehorganyzott szerkezetek ma is hibátlan állapota. Egyszeri nagyobb költség befektetésével néhány éven belül megtérülő felületvédelem minden acélszerkezeten a festékréteggel szemben.
Önmagában is rendkívül ellenálló, azonban a tűzihorganyzott felületre speciális festékréteget felhordva duplex védelmet biztosíthatunk acélszerkezeteinknek, ami szinte örök védelmet nyújt. A horganyréteg védi a festékréteget a felhólyagosodástól, felválástól, miközben a festékréteg védi a horganyfelületet lassú cinkkorróziótól.
A porfestés
A porfestés, más néven szinterzés, egy speciális felületi bevonatot eredményező eljárás általában fém felületekre.
Egy színezett műanyag granulátumot hordanak fel az adott felületre, levegő nyomással, ill. elektrosztatikus úton kb. 30-90kV feszültséggel. A fém felületén megtapad a műanyag granulátum, majd kemencében 180-220 Celsius-fokon ráolvasztják. Az így kapott felület rendkívül tartós, rugalmas, és hőálló. Az utóbbi időben már nem csak fémekhez használják.
- Viszonylag olcsó
- Nagy felületek gyorsan bevonhatók
- Jól ellenáll az UV-sugárzásnak, és az időjárási viszonyoknak
- Környezetkímélő technológia
A kovácsolás
A kézi kovácsoláson általában azt a műveletet értjük, amikor a munkadarabot kovácsüllőn vagy kovácssatuban, kézi kalapáccsal vagy egyéb segédeszközök igénybevételével alakítják. Évszázadokon át így állították elő a kéziszerszámokat, a háztartási és a gazdasági eszközöket a szegtől kezdve a kapáig, a fegyvereket és a páncélokat, valamint a dísztárgyakat. Az eljárás a gépi kovácsolás terjedése ellenére máig fennmaradt például a patkolókovácsok és a művészi termékeket előállító díszműkovácsok esetében is.
A kovács szakmából fejlődött ki a lakatos és a bádogos szakma. A kézzel dolgozó kovácsok is használnak alakításra gépeket (általában egyszerű gépi kalapácsokat); az ilyen műveletet technológiailag a szabadalakító kovácsoláshoz sorolhatjuk.
A szabadalakító kovácsolás műveletei:
- Nyújtás: A szabadalakító kovácsolás legalapvetőbb művelete. A nyújtóbetét általában lapos, téglalap nyomófelületű szerszám. A nyújtás annál erőteljesebb, minél keskenyebb a nyújtóbetét.
- Duzzasztás: Olyankor szükséges, ha kis keresztmetszetű kiinduló anyagból nagyobb keresztmetszetű darabot kell kovácsolni. Gyűrűk, korongok, tárcsák lyukasztásának előkészítésére is alkalmazzák.
- Lyukasztás: Tömör vagy üreges lyukasztó tüskével végzik, egy vagy két oldalról.
- Vállazás: Az éles vagy nagyobb átmenetek kialakításának segédművelete. Egyszerű nyújtással ugyanis nem lehet éles átmenetet biztosítani, mert az ütések helye mellett az anyag behúzódik.
- Áttolás: Az anyagtakarékosságot és a kedvezőbb szálelrendeződést segíti elő.
- Hajlítás: Általában a görbe kovácsdarabok alakításának utolsó művelete. Többnyire csak a darab egy kis részét kell egy görbe vonal mentén meghajlítani. Eközben ügyelni kell a húzott, külső oldal „behúzódására”: ezen a részen szükség esetén anyagtöbbletet kell biztosítani.
- Csavarás: Kényes művelet, ezért megfelelő hőmérsékleten kell végezni. A kovácsdarab egyik részét általában úgy fordítják el valamilyen szöggel a többihez képest, hogy a darabot először egy síkban lekovácsolják, és a műveletsor végén csavarják meg.
- Kovácshegesztés: A bonyolult alakú kovácsdarabokat gyakran részekre bontva kovácsolják, és a részeket hegesztéssel, gyakran kovácshegesztéssel egyesítik. A kis karbontartalmú (a kohászatban a szén helyett többnyire a karbon kifejezést használják) acélok (mintegy 0,15% C-tartalomig) általában jól hegeszthetők, efölött azonban a hegeszthetőség már korlátozott.